Andi szüléstörténete 2023.06.18.

AUM-os kismama jógásom, Andi szüléstörténetét hozom most, aki volt nálam Komplex Szülésfelkészítőn is a párjával. Románia, Nagyvárad, szuper dokinéni, szinte háborítatlan-természetes szülés, pozitív megélés. Gratulálok és sok boldogságot kívánok a gyönyörű kislányhoz, Andi, és köszönöm az engedélyt a szüléstörténet és a babafotó megosztására is! ??
„Szia Éva! 2023. június 7-én este, 41 hétre megszületett a kislányom, Zselyke. Nem volt egy sétagalopp, keményen megdolgoztunk mindketten érte. Végül nem Kolozsváron, hanem Nagyváradon szültem, mert ott találtam meg azt az intézményt és orvosnőt, aki 100%-ban támogatta az elképzeléseimet. Nem volt teljesen beavatkozásmentes sem a szülésem, de a lényeg, hogy teljesen ki vagyok békülve, azzal ahogy alakult. Nagyon jó volt hozzád járni jógázni és szülésfelkészítőre! Köszi mindent, Andi
És a részletes szüléstörténetem:
Én Nagyváradon szültem egy háborítatlan szülést támogató orvosnővel, és az egész történet úgy kezdődött, hogy június 5-én (majdnem 41 hetes terhesen) hajnalban arra ébredtem, hogy elkezdett szivárogni a magzatvizem.
Felhívtam telefonon a doktornőt, és azt mondta, hogy másnap reggelig várjak, hátha beindulnak a fájások, és ha még mindig nem indultak be, menjek be a klinikára. Aznap próbáltam pihenni sokat, hogy legyen erőm majd a szülésnél, a fájások viszont nem jöttek. Éjszaka már alakultak valami mérhető fájások, de mint reggel kiderült a kórházban, ezek csak a méhszáj 1 centire való tágítására voltak elegek. A doktornő antibiotikumos kezelést javasolt – a magzatvíz ugyanis már 24 órája szivárgott és ilyenkor megnő a fertőzésveszély – és egy kis kalcium beadását, amitől a fájások beindulását remélte. Beleegyeztem, és így még nyertem 24 órát. Hazamentem, egy jó nagyot sétáltunk a férjemmel, otthon próbálkoztunk a mellbimbóstimulációval, a dúlám átjött és megmasszírozott, ittam a málnalevél teát, egyszóval próbáltunk mindent bevetni, hogy elkerüljük a mesterséges beavatkozást.
Délutánra már rendszeresebb fájásaim voltak, amelyek éjszaka még intenzívebbekké váltak, és szerda reggel már úgy mentünk be a kórházba, hogy ott is maradunk és szülünk. Igenám, de amikor a doktornő megnézett, még mindig csak 2-3 centire volt a mégszáj kitágulva, ezért nem volt túl optimista a dolgok fejlődési ívét tekintve. Ennek ellenére azt mondta, hogy megvárhatom a természetes folyamat kibontakozását, de este – ha még mindig nem történt érdemi változás – oxitocinozunk vagy császározunk. A hüvelyi vizsgálat során picit burkot is repesztett, mert elmondása szerint az a magzat feje alatt volt és az is akadályozhatta. Mindeközben továbbra is kaptam az antibiotikumot a fertőzés megelőzésére.
A kórházban egy alternatív felszereltségű szobában vajúdtam, ahol volt labda, szülőszék, kád is (bár nekem azt a szivárgás miatt nem lehetett használni), és végig velem volt egy dúla és a férjem. Ők minden egyes méhösszehúzódásnál két oldalról tartottak és bátorítottak. Egyre erősebb fájások jöttek, közben a légzésemre nagyon figyeltem, befele fordultam, jógagyakorlatokkal is próbálkoztam, de úgy, hogy már lassan két napja tartott az egész folyamat, igazából csak ülni volt erőm és kedvem. Használtam a labdát is, miközben a dúlám a keresztcsontomra meleg muskotályzsályás pakolást helyezett. Délután ismét megvizsgált a doktornő és meglepődéssel tapasztalta, hogy már 7-8 centinél tartok, tehát végre halad a folyamat. Ez óriási erőt adott, azt éreztem, hogy innen már meglesz.
A 10 centire való kitágulás valóban már nagyon hamar ment, és azt éreztem, hogy enyém a világ, pikkpakk kitolom. A kitolási szakasz viszont hihetetlenül elhúzódott, nagyon ritkán jöttek a fájások, és nagyon gyengén is. Folyamatosan mantráztam magamban, hogy lefelé lélegzem a babámat. Mindenki mondta, hogy toljak erősen, de egyszerűen nem volt mit, csak erőlködés volt a vége. Eltelt így vagy 3-4 óra. Én azt éreztem, hogy csak aludni szeretnék, minden fájás között szenderedtem is el.
Konzultáltam a dúlával, aki szerint nagyon kifáradhatott a méhem, és egyszerűen nem képes már kitolni, és ez lenne az a helyzet, amikor egy otthonszülésnél például egy bába is oxitocint javasolna. Én is azt éreztem, hogy így nincs értelme még órákat végigszenvedni – bár az orvosnő megadta volna a lehetőséget, hogy a magam tempójában haladjak –, és talán pontosan ezekre a helyzetekre találták fel az oxitocint, amikor tényleg segítséget tud nyújtani, és nem csak automatikusan adják.
Az oxytocin meg is hozta a hatását, sokkal gyakrabban és intenzívebben jöttek a fájások, végig a háromlábú szülőszéken ültem, az orvosnő velem szemben, egymásba kapaszkodva húztuk egymás karját, és irányított, hogy milyen irányba toljak. Ekkor éreztem először, hogy én ezt nem bírom és üvöltöttem is hangosan, a doktornő szerint pedig pont akkor szülünk amikor már azt hisszük, hogy nem bírjuk. Így is történt, kb. egy óra leforgása alatt megvoltunk a kitolással. Ez volt a legfájdalmasabb része a szülésnek, tényleg azt éreztem, hogy szétrepedek és mégsem tudom kitolni, de amikor egyszer csak kicsusszant belőlem a kislányom és azonal a kezembe adták, az olyan megmagyarázhatatlan és magasztos érzés volt, hogy az valami hihetetlen. Egyszerűen ott volt a kezemben és gyönyörű volt. Nem is sírt, csak nézelődött, hogy hol van. Szerencsére erős fény sem volt, ez már este fél 11-kor történt. Ezt követően engem feltettek az ágyra, és a kislányomat a hasamra tették, és betakartak minket.
Hallottam, hogy mondják, hogy sok vért veszítettem és láttam is magam alatt a tócsát, amikor megemeltek, de az elején nem éreztem semmilyen fájdalmat. Otthagytak hármasban a szobában, és kb. 1,5 óra aranyórát biztosítottak, ami csodálatos volt. Csak ezután vágták el a köldökzsinórt, szültem meg a méhlepényt, és varrtak össze, mert egy másodfokú gátrepedésem lett a kitolás következtében. Amikor varrtak, azért visszatért a fájdalomérzetem, és alig tudtam tartani a lábaimat.
Eközben a férjemmel elvitték a picit a szokásos méricskélésre, és utána rögtön vissza is hozták és még hagyták rajtam jó sokáig, meg is volt az első szopi még a szülőszobán. A férjem kb. éjjel 1kor távozott, és ekkor vittek fel engem is a szobába, ahol végig velem volt a pici, hagyták azt is, hogy az ágyba tegyem magam mellé, és úgy volt egész éjszaka, úgy szopiztunk.
Összességében nem volt egy könnyű szülés, a magzatvízszivárgás miatt nagyon elhúzódott, a fájások is nagyon lassan, fokozatosan épültek fel, és a végére a méhem teljesen kipurcant. A vérveszteség is valószínűleg ennek tudható be, de szerencsére kétnapi szédelgés mellett semmilyen kezelésre emiatt nem volt szükségem. Ugyanakkor azt érzem, hogy ez pontosan úgy történt, ahogy nekem meg volt írva, és ez így van rendjén, sőt nagyon örülök, hogy végül természetesen sikerült megszülni, még ha egy kis oxitocinos rásegítést is kaptam, mert majdnem biztos vagyok benne, hogy ha nem ennél az orvosnőnél szülök, bármilyen más egészségügyi intézményben császármetszés lett volna a vége, mert senkinek nem lett volna ennyi türelme és hidegvére.
A kisbabám szívhangja amúgy végig rendben volt és tökéletes Apgar értékkel született. Első két nap ő is csak aludt, mindkettőnknek ki kellett pihennie a szülés/születés okozta fáradalmakat. Mostmár itthon vagyunk és mindenkinek köszönünk mindent, aki hozzájárult a mi közös utazásunkhoz! Tényleg maratoni volt, pont így éreztem. ?? Nagyon hasonlított egy otthonszülésre, és hálás vagyok, hogy ezt megélhettem. Főleg, hogy nekem terhességi cukorbetegségem is volt, és Magyarországon legtöbb helyen 40. hétnél tovább nem is hagyják. Amúgy a gyerkőc tökéletes cukorral született. :)”


Kövess minket a Facebook-on!